Rólunk

Így kezdődött minden...

Tutrai Tamás:

"12 éves koromtól 24 éves koromig űztem versenyszerűen a rövidpályás gyorskorcsolyát, előbb Szegeden, majd Budapesten, ezalatt az idő alatt eljutottam a felnőtt olimpiai kerettagságig, illetve részt vettem 5 Európa-bajnoságon.

Még versenyzőként elvégeztem az SZTE Tanárképző Karán a testnevelés-rekreáció szakot és elkezdtem korcsolyaoktatással foglalkozni a Városligeti Műjégpályán, ahol az a megtiszteltetés ért, hogy együtt oktathattam Julika nénivel, a Liu testvérek első korcsolyatanárával. 

Amikor véget ért a sportolói pályafutásom, hazajöttem Szegedre és egy barátom kérésére, az ő egyesületében kezdtem edzőként oktatni. Ez 1 évig tartott, de ezalatt rájöttem, hogy szeretném a saját utamat járni.

Így érkezett el 2010. április 26. napja, amikor több társammal közösen megalapítottuk a TUTI Korcsolyázó Közhasznú SE-t. Voltak olyan tanítványok, akik az előző, együtt végig edzett év hatására csatlakoztak hozzánk és így indultunk, reggel 6 órai jeges edzésekkel, nagyon nehéz körülmények között."

demo-attachment-135-g98

Néhány év alatt letettük az alapokat

"Elkezdtem az iskolákat-óvodákat látogatni és kiépíteni a kapcsolatokat a vezetőkkel. Az első kapcsolatom a Gyertyámos utcai óvodával volt, onnan jött az első csoport és még most is vannak olyan versenyzőink, akik onnan indultak.

Azt tudtam, hogy az óvodás gyerekeket nem fogják reggel 6-ra elhozni a jégpályára, de sajnos más időpontra nem sikerült jégidőt szerezni. Ezért a Testnevelés tanszékkel és volt tanáraimmal is felvettem a kapcsolatot, mert szerettem volna mindenképpen egy utánpótlás bázist kialakítani.

Sikerült edzéslehetőséget szerezni az Egyetem Testnevelés tanszékének a Topolya sori tornatermében,  ahol beindítottunk egy utánpótlás csoportot görkorcsolyára, amely rövid idő alatt 30-40 főre növekedett. Ebben a csoportban voltak olyanok, akik annyira megszerették a görkorcsolya edzéseimet, hogy vállalták a reggel 6 órás jeges edzéseket is a Jégpályán. Így egy kicsi, de nagyon lelkes gyorskoris csapattal sikerült elindulnunk. 

A Topolyás görkorcsolya miatt 2014 környékén kapcsolatba kerültem a Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolával, ahol - a mindennapos testnevelés bevezetése után - elkezdtük az iskolai korcsolya órákat. 2016-17-ben a Béke utcai Általános iskola is bekapcsolódott az utánpótlásforrásunk biztosításába."

10 év alatt beérett az áldozatos munka gyümölcse

"Szépen lassan fejlődött a jeges edzések lehetősége is, kora délutáni edzések lettek a reggel 6-kor kezdődőek helyett. Amellett, hogy a tanítványok rendkívül komolyan vették az edzéseket és alázatosan dolgoztak, a szülők is nagyon komolyan kitartottak azok mellett a célok mellett, amiket titkon reméltünk. Együtt bíztunk benne. hogy egyszer válogatott versenyzőink lesznek, hogy azok a gyerekek, akik 2010 táján elkezdték velem, akár a felnőtt válogatott keretbe is eljuthatnak. A kitartó, közös munka eredményeképpen sikerült eljutni oda, hogy utánpótlás válogatottjaink lettek, eddigi történetünk alatt a junior válogatott “Héraklész A” és "B" keretébe 8 versenyzőnk került be.

Úgy érzem, hogy a több mint 10 éves nevelő munka és a 8 válogatott versenyző azzal a minimális költségvetéssel, amiből gazdálkodhattunk nagyon jónak számít és a hab a tortán a 19 éves Nógrádi Bence téli olimpiai szereplése, amely edzői pályafutásom eddigi csúcspontja. Csapatunk legnagyobb eredménye az, hogy Szegedről, ezekkel a feltételekkel, amikkel mi itt fel tudtunk készülni, idáig el tudott jutni. Azt lehet mondani, hogy a szív erejével, mert a szívünk vitt sokszor előre, szinte a semmiből kellett megteremteni néha dolgokat és mégis eljutott közülünk valaki az olimpiára, ahol a Liu testvérek és John Henry Krueger oldalán versenyzett a férfi váltóban és csodálatos eredményt ért el a 6. helyezéssel."

Edzőink

akik hozzásegítenek a győzelmekhez

Tutrai Tamás vezetőedző

12 éves versenyzői pályafutás,
Felnőtt olimpia kerettagság,
5 EB részvétel,
14 éves edzői pályafutás,
MSC testnevelő tanár,
MSC gyorskorcsolya szakedző

Gera Márton korcsolyaoktató

13 éves versenyzői pályafutás,
1 éves edzői pályafutás,
BSC gyógytornász,
Gyorskorcsolya sportedző

Szülők mondták rólunk

Küldj üzenetet

bármilyen kérdésre válaszolunk